A Barátok közt sorozat - Barátok közt kvíz
A film műfaját tekintve családi dráma, melynek alkotói, Ardai Tamás és Labancz István. A tv-sorozat már túl van a 4500. epizódon, amelyet 2008 novemberében ért el.
A Barátok közt sorozat:
A Barátok közt - A történet:
A történet huszonöt évvel ezelőtt kezdődött, egy nevelőintézetben, ahol a történet szereplői laktak és családként éltek. Ezeknek a gyerekeknek a sorsa elválaszthatatlanul összeforrt. Mély barátság szövődött köztük, olyannyira, hogy később felnőtt korukban is elválaszthatatlanok lettek.
Az azóta eltelt időben megéltek sikert, bukást, gazdagságot, szegénységet, örömöt, bánatot, karriert építettek, családot alapítottak, gyerekeket neveltek, elváltak, és még ki tudja mi mindent kellett átélniük.
A Barátok közt - A Berényi család:
A család egy szörnyű tragédiát élt át, amikor a legidősebb Berényi fiút, Berényi Zoltánt, rejtélyes körülmények között, halálos baleset éri. Egy éjszaka, egy titokzatos idegen, az úttestről leszorítja az autójában utazó Zoltánt.
A balesetet, csak Zoltán sofőrje, Csurgó István élte túl. A testvérek, Berényi Miklós, és Berényi András, értetlenül áll az események fölött, de egyet tudnak, amit fivérük elkezdett, azt ők folytatják. Megalapítják a Berényi Építőipari KFT-t. A KFT, megvásárolta azt az épületet, amelyben találkoztak a történet szereplői, és átalakította, felújította azt. Mindenkinek jutott egy lakás, és még bérbe adni is tudtak.
A balest után a család tudta, hogy a cég élére új vezetőt kell kijelölni, a barátoknak, családjaiknak, munkatársaiknak pedig munkát és anyagi biztonságot kell biztosítani. A történet hűen tükrözi a mai modern ember életét. Magunkra ismerhetünk egy-egy szereplő által megformált figura révén. Átéltek örömöt, bánatot, tragédiát, szomorúságot, házasságkötéseket, válásokat, gazdagságot, szegénységet, és még ki tudja hányféle eseményt. Egy biztos, a sorozat nagyon tanulságos számunkra, mert talán segít bennünket abban, hogy magunkra ismerjünk, és felismerjük hibáinkat.
A Barátok közt - A forgatás helyszíne:
A filmet a Magyar Grundy UFA KFT. műtermeiben vették föl, amely a tizenötödik kerületből, a budatétényi Camponába költözött. A több mint 1000 négyzetméteres stúdiót, kevesebb mint három hónap alatt építették föl. A külső forgatások helyszínei változtak. A park, amit láthatunk, az a XIX. kerületi Kós Károly tér és környéke. E két helyszín között ingázik a sorozat nap, mint nap.
A Barátok közt - A szereplők:
Berényi család: Berényi Miklós, Berényi András, Berényi Klaudia, Szentmihályi Zsófi, Harmathy Emma, Berényi Bandika, Berényi Zsuzsa, Illés Júlia, Illés Vanda.
A Kertész család:
Kertész Vilmos, Kertész Magdolna, Kertész Botond, Kertész Géza, Kertész Mónika, Kertész Ildikó, Mátyás Tilda.
A Novák Család:
Novák László, Dr. Ferenczi Orsolya, Temesvári Noémi, Ballassa Imre, Novák Csaba.
Egyéb szereplők:
Dr. Balogh Nóra, Szeibert Erik, Bartha Zsolt, Nádor Kinga, Illés Vanda, Illés Alex, Illés Júlia.
Nusimami



