Herakleitos a Tűz filozófusa - Ezotéria kvíz

Cikkek | 2008. július 27. 16:44

Ez a Mérték, de az emberek sem mielőtt hallottak, sem miután hallottak felőle, kábaságukban egyáltalán nem képesek megérteni. Minden e szerint a Mérték szerint él, de mintha tudomást se szereznének róla, mikor derengeni kezd bennük az, amit én magyarázó szavakkal és példákkal lényege szerint kifejtek, s az, amit úgy, ahogy van, feltárok. Mert a sokaság arra, amit ébren tesz, nem eszmél fel, ahogy azt, amit álmában tesz, elfelejti.

Herakleitos a Tűz filozófusa - Ezotéria kvízAzzal a Mértékkel, amellyel szüntelen érintkezésben állnak, értetlenek, s az, amibe egész nap beleütköznek, idegennek tűnik előttük.

Mert a többség nem eszmél fel arra, amibe beleütközik, s ha tudomást szerez is felőle, akkor sem ismeri, legfeljebb csak azt hiszi.

A kábák, ha hallottak is valamit, olyanok, mint a süketek. A közmondás szerint: jelen is távol vannak.

Sem hallani nem tudnak, sem beszélni.

Nem szabad alvók módjára cselekedni és beszélni.

A mindenkiben egyező gondolatban meg kell erősödni azzal, ami egyetemes, mint ahogy a városnak törvénnyel, de még sokkalta jobban. Mert minden emberi törvény az egyetlen istenből él. Ez pedig úgy uralkodik, ahogy neki tetszik, mindennel szembeszáll és mindent legyőz.

Az ismerethalmaz nem tanít meg értelemre.

Mert micsoda számunkra az értelem és a gondolkodás? A csőcselék énekeseit hallgatják, a tömeget fogadják el mesterül, nem gondolva arra, hogy a sok a hitvány és a kevés a jó.

A legnagyobb erény józannak lenni, s a természet szerint az igazságot mondani és tenni.

A kiválóbb sorssal együtt jár a kiválóbb halál.

Az emberi tanítás, mint a gyermekek játéka.

Az ember mellett a legszebb majom is csúf. Az isteni bölcsesség, szépség és egyéb mellett a legbölcsebb ember is majom.

Keresni kezdtem önmagamat.

Menj és járj be minden utat, a lélek határait el nem éred, olyan kimeríthetetlen.

Az ember sorsa a daimón.

Ha a világon minden füstté válna, az orr lenne a megismerő.

Nehéz a szenvedély ellen harcolni, mert azért, amit akar, lelkét dobja oda.

Mindaz, amit ébren látunk, halál, mindaz, amit alva, álom.

Tudomásul kell venni, hogy az egyetemes a létben a háború, az igazság nem egyéb, mint viszály, és minden a viszályból és hiányból keletkezik.

A harc mindennek nemzője és mindennek királya. Egyeseket istenné tett, másokat emberré, egyeseket rabszolgává, másokat szabaddá.

Ugyanegy bennünk az élő és a halott, az éber s az alvó, a fiatal s az öreg. Mert ez innen átérve azzá, az átérve ezzé változik.

A halhatatlan halandó, a halandó halhatatlan, ez annak halálát éli, az ennek életét halja.

Az út fel és le ugyanaz.

Az Istennek minden szép és jó és igaz, csak az emberek tartják ezt igaznak, azt pedig hamisnak. Nem tőlem, hanem a Mértéktől hallva, értelmes belátni, hogy: minden Egy.


Kvíz – kaszinó ingyenes onlinejáték. Ez nem csak egy kvízjáték, hanem közösségi és nyereményjáték is egyben, ahol a tudás értékké válik.

 

 

Vissza a főoldalra »

Bejelentkezés

”Én azért szeretem a Kvíz-kaszinót, mert itt sok jó dolgot (pl.:Könyvet, játékot...) lehet nyerni. Melyeket egyébként lehet, hogy nem vennék meg pénzért, de úgy, hogy játszva keresem meg a zsetonokat, ez nekem nagyon tetszik. Egyébként még azért is jó, mert itt sokat tudsz tanulni. Amit az iskolában nem tanulsz meg, azt itt te játszva meg tudod tanulni. (Talán egyszerűbben is, mint ha a könyvek fölött gubbasztanál. ) Szóval nekem ezért tetszik ez az oldal. És szerintem másoknak is, mert ha csak nekem tetszene, akkor nem lenne ennyi játékos ezen a játékon :-) Jó játékot mindenkinek„

Steinbach