A Ford története és modellek+VIDEÓ
A Ford Motor Company-t 1903. július 16-án Lansingben alapította Henry Ford 11 társával együtt, mindössze 28 000 dollár készpénzzel. Akkor még Ő sem gondolta, hogy a világ egyik legnagyobb ipari vállalatát, a második legnagyobb autógyárát hozzák létre, melynek fejlődése szorosan összekapcsolódik Amerika XX. századi ipari fejlődésével.

Henry Ford
1700 autó hagyta el a gyárat Henry Ford irányításával az első 15 hónapban. Az autó-k 1903 és 1908 között az ábécé első 19 betűjét viselték. A korai gyártmányok közül az első sikeres modell az "N-modell" volt, mely egy kicsi és könnyű négyhengeres autó volt és 500 dollárért árulták. Az 1908-as év folyamán aztán megjelent a legendás "T-modell", melyből az elkövetkező tizenkilenc évben több mint 15 millió darab autó-t adtak el. Amerika nem kevesebbet köszönhetett a "T-modellnek", mint azt, hogy elindulhatott a városiasodás útján.
Ford és Közép-Kelet-Európa
1989 végén a Ford Motor Company üzleti lehetőségek után kezdett kutatni, hogy megalapozza jelenlétét a Közép-Kelet-Európa-i régióban. A Ford tudta, hogy az autó- és alkatrészgyártás fontos szerepet játszik majd Közép-Kelet-Európa fejlődésében, mind a nyugat felé irányuló exportban, mind a hazai fogyasztásban. Magyarország ideális választásnak tünt.
Ford és Székesfehérvár
Székesfehérvár Budapesthez és Nyugat-Európához való közelsége miatt nyújtott megfelelő lehetőséget a gyáralapításhoz.
A Videotontól 8,6 hektáros területet vásárolt meg a Ford Motor Company. Az építkezés 1990-ben kezdődött meg. A beruházás összege 83 millió dollár volt, mellyel a Ford az ország egyik legnagyobb befektetőjévé vált. Az építkezés nem egészen egy év alatt be is fejeződött és 1991 júliusában megkezdődhetett a termelés a Ford Alba gyárban. A 20200 négyzetméter területű gyárépület további terjeszkedésre is alkalmas. 1992 óta a Ford Alba üzem évente több mint hárommillió terméket szállít vevőinek szerte Európában. Az Alba üzemben található gépek és felszerelések a modern termelési rendszert képviselik. A gépeket a világ számos országából szerezték be, megfelelve a minőségi, tartóssági és pénzügyi előírásoknak.
Ford modellek:
Ford CAPRI
CONSUL
CONSUL Coupe
CONSUL Turnier
Ford COUGAR
ECONOVAN
ECONOVAN Kasten
Ford Escort
ESCORT 81 Express
ESCORT 86 Express
ESCORT 91 Express
ESCORT 95 Express
ESCORT Cabrio
ESCORT Stufenheck
ESCORT Turnier
Ford EXCURSION
Ford EXPEDITION
Ford EXPLORER
Ford Fiesta
FIESTA Courier
FIESTA Kasten
Ford Focus
FOCUS Stufenheck
FOCUS Turnier
Ford Fusion
Ford Galaxy
Ford GRANADA
GRANADA Coupe
GRANADA Turnier
Ford Ka
Ford PROBE
Ford Puma
Ford RANGER
Ford Scorpio
SCORPIO Stufenheck
SCORPIO Turnier
Ford Sierra
SIERRA Schrägheck
SIERRA Turnier
Ford SPORT KA
Ford STREET KA
Ford TAUNUS
TAUNUS 80
TAUNUS ă80 Turnier
TAUNUS Coupe
TAUNUS Turnier
Ford TEMPO
TEMPO COUPE
Ford Transit
TRANSIT Bus
TRANSIT Kasten
TRANSIT Kombi
TRANSIT Pritsche/Fahrgestell
Örülök, hogy elolvastad a Ford története és modellek cikket, gyere és játssz a Verdák kvíz terem asztalainál!
Tündi9

