John Ronald Reuel Tolkien élete - A gyűrűk ura trilógia kvíz

Cikkek | 2009. január 03. 12:50

Ennek a cikknek a segítségével betekintést nyerhetünk A gyűrűk ura trilógia írójának életébe, megismerkedhetünk Tolkien más műveivel, és A gyűrűk ura megírásának körülményeivel.

John Ronald Reuel Tolkien élete - A gyűrűk ura trilógia kvíz

John Ronald Reuel Tolkien:


Tolkien - szülei:

1892. január 3-án Bloemfonteinban született (ma: Dél-Afrika), gyermekkora nagy részét az angliai Birminghamben töltötte, majd Oxfordban tanult.
Apját, Arthur Tolkien banktisztviselőt a reumás láz okozta legyengülés következtében fellépő agyvérzés, korán elvitte (1896).
Anyja, anglikán családja tiltakozása ellenére, áttért a római katolikus hitre. Nem sokkal ezután (1904) derült ki cukorbetegsége, de még így is erején felül gondoskodott abban az időben szintén sokat betegeskedő két fiúgyermekéről. Még ez év novemberében diabetikus kómába esett és meg is halt.


Tolkien - szerelme:

Később megismerte Edith Brattet, élete első és legnagyobb szerelmét, aki hozzá hasonlóan árva volt, s akivel egy házban lakott. Anyja halála utáni gyámja, Francis Xavier Morgan atya, egy katolikus pap, megtiltotta, hogy találkozzanak, egészen addig, amíg Tolkien három év múlva el nem éri a nagykorúságot.
Tolkien legalább annyira ragaszkodott gyámjához, mint Edithez, ezért a hároméves tilalmi időszakot betartotta, de ennek lejártával azonnal feleségül vette Edithet (1916. március 22.). Őt később Lúthien alakjában örökítette meg. „Ő volt az én Lúthienem” – írta később egy levelében fiának, Christophernek.


Tolkien és a tündék világa:

Fiatalon fordult érdeklődése a nyelvek irányába. Már ebben a korban, illetve Oxfordi egyetemi évei alatt, megkezdte mesterséges nyelveinek kidolgozását (1915-re már igen előrehaladt a tündenyelvek kidolgozásában).
Ezekben az években alapította legközelebbi barátaival a T.C.S.B.-kört (Tea Club, Barrowian Society, azaz Barrowiánus TeaKlub Társaság), ami egy nem hivatalos irodalmi önképzőkör volt. Az író nekik olvasta fel első verseit, melyekben már megjelennek a tündék, orkok és hasonló mitológiai alakok.


Tolkien - élete:

Tolkien az I. világháború idején, még egyetemistaként, csatlakozott a brit hadsereghez, ahol a legtöbbször kitüntetett egységében szolgált. Szemtanúja volt rengeteg bajtársa, köztük közeli barátai halálának, sőt ő maga is kórházba került. Lábadozása idején kezdte el írni mitológián és népköltészeten alapuló történeteit, melyeknek Az elveszett mesék könyve címet adta.

A világháború után, 1918 novemberétől az író részt vett az oxfordi New English Dictionary (Új Angol Szótár) készítésében, melynek szerkesztőségébe egykori izlandinyelv-tanára, William Craigie ajánlotta be.
Ebben az időszakban családjával Oxfordba költözött. 1920-ban az angol nyelv docenseként a leedsi egyetemen vállalt munkát.

1921-től kezdve a család Leedsben is lakott; 1925-ben azonban visszatért Oxfordba az angolszász nyelv professzoraként.
1917-ben született első fia, John; 1920-ban második fia, Michael; 1924-ben pedig harmadik gyermeke, Christopher Reuel Tolkien (később az apa posztumusz műveinek szerkesztője és társszerzője).
1945-ben az oxfordi Merton College-ba került, itt az angol nyelv és irodalom professzora lett, és egészen 1959-es nyugdíjba vonulásáig betöltötte posztját.

1973 kora őszén megbetegedett (régebb óta kedélybetegség gyötörte és emésztési panaszai is voltak), augusztus 30-án csütörtök éjjel rosszul lett, ezért egy Bournemouth közeli magánkórházba vitték. Állapota egyre rosszabbá vált, akut vérző gyomorfekélyt diagnosztizáltak nála az orvosok, amely elfertőződött, és a fertőzés gyorsan terjedt; végül szeptember 2-án, szombaton kora reggel végzett vele.
Az oxfordi Wolvercote temetőben Tolkien és felesége sírkövének felirata Berennek és Lúthiennek nevezi őket, utalásként Középfölde legszebb szerelmi történetének főszereplőire.


Tolkien - Életében kiadott művek:

• 1937 A hobbit / A babó (magyarul: 1975)
• 1945 Pepecs mester falvele (nem Középföldén játszódik)
• 1947 On Fairy-Stories (tanulmány, nem kimondottan Középföldéhez kapcsolódó, de fontos)
• 1949 A sonkádi Egyed gazda (középkori mese, nem Középföldén játszódik; magyarul: 1988; megjelent Giles, a sárkányok ura címmel is)
• 1954 A Gyűrű szövetsége, A Gyűrűk Ura 1. rész (magyarul: 1981)
• 1954 A két torony, A Gyűrűk Ura 2. rész
• 1955 A király visszatér, A Gyűrűk Ura 3. rész
• 1962 Bombadil Toma kalandjai és más versek a vörös könyvből (versek)
• 1964 A gyűrű nyomán – Fa és levél (az On Fairy-Stories és a Leaf by Niggle egy könyvben)
• 1967 A woottoni kovácsmester (magyarul: 1994)
• 1967 The Road Goes Ever On (dalok Donald Swann zeneszerzővel közösen)


Tolkien - Posztumusz művek:

Tolkien haláláig írta Középföldén játszódó történeteit. Ennek az anyagnak nagy részét fia, Christopher Tolkien rendezte egy kötetbe Guy Gavriel Kay fantasy író segítségével, ez A szilmarilok címmel jelent meg 1977-ben. Christopher Tolkien több könyvet is adott ki Középföldéről.

• 1977 A szilmarilok (A Gyűrűk Ura előzményei; magyarul: 1991)
• 1980 A Gyűrű keresése (történetek Númenorról és Középföldéről; magyarul: 1995)
• 1981 The Letters of J. R. R. Tolkien
• 1983 Szörnyek és ítészek (tanulmányok, magyarul: 2007)
• 1983 Az elveszett mesék könyve I. (magyarul: 1996)
• 1984 Az elveszett mesék könyve II. (magyarul: 1996)
• 1985 The Lays of Beleriand
• 1986 The Shaping of Middle-earth
• 1987 The Lost Road and Other Writings
• 1988 The Return of the Shadow (The History of The Lord of the Rings v.1)
• 1989 The Treason of Isengard (The History of The Lord of the Rings v.2)
• 1990 The War of the Ring (The History of The Lord of the Rings v.3)
• 1992 Sauron Defeated (The History of The Lord of the Rings v.4)
• 1993 Morgoth's Ring (The Later Silmarillion v.1)
• 1994 The War of the Jewels (The Later Silmarillion v.2)
• 1996 The Peoples of Middle-earth
• 2007 Húrin gyermekei (The Children of Húrin; magyarul: 2008)


Egyéb, Középföldéhez nem kapcsolódó művek, melyek Tolkien halála után jelentek meg (többségében gyermekeinek írt történetek):
• 1975 Sir Gawain and the Green Knight, Pearl, Sir Orfeo (középkori versek, melyeket Tolkien fordított)
• 1976 The Father Christmas Letters
• 1982 Mr. Bliss (Kürtő úr, 2008)
• 1995 J. R. R. Tolkien: Artist and Illustrator (Tolkien illusztrációi)
• 1998 Roverandom (Kóborló és a varázsló, 2002)


Készítette: Horcrux7
forrás: saját ill. Wikipédia.

Kvíz – kaszinó ingyenes onlinejáték. Ez nem csak egy kvízjáték, hanem közösségi és nyereményjáték is egyben, ahol a tudás értékké válik.

 

 

Vissza a főoldalra »

Bejelentkezés

”Rengeteg mókás, tréfás, oktató, illetve kreatív dolog kap szerepet az oldalon, és szinte minden megmozdulásért jutalom jár. A licitekbe nem kerülnek be marhaságok, majdnem minden vagy szórakoztató, vagy oktató, de legalábbis hasznos. Azt hiszem ez a legjobb kvíz oldal, amin valaha jártam. „

lucky68