Torna sport - kvíz
Az első nép, amely a tornát rendszerbe foglalta és rendszeresen végezte, a görög nép volt. A szellemi oktatást követően a palaisztrában a gimnasztikai- és tornagyakorlatokat végeztek. A tornagyakorlatokat zeneórák tarkították, így tették élvezetessé és változatossá a nevelést. Életmódjuk is egyszerű volt: evésben, ivásban, alvásban mértéket tartottak. A közel spártai nevelés ma is tanulságos minden ember számára.
Torna sport
A görög torna gyakorlatok:
Isteneik tiszteletére négyévenként ünnepségeket és versenyeket rendeztek Olümpiában. Megérkeztünk, ugye? Itt ugyanis nemcsak a nép egyszerű gyermekei, hanem tudósok, művészek (főként költők), sőt uralkodók is részt vettek. De a túlerőltetés és egyoldalúság veszélyeire is figyelmeztették az ifjúságot. A nők részére külön versenyeket rendeztek, könnyített formában. Ilyen kezdetek után később már az olajágak helyett pénzdíjakért küzdöttek a versenyzők, majd a harcászatban játszott fontos szerepet a testi nevelés. Mászás, futás, kötélhúzás, ugrások: így tartották magukat a megfelelő erőállapotban a katonák, de a polgárok is.
A mai szertorna:
Folyamatos fejlődés, és nem is sok változás után kialakult a mai, szertornának nevezett sport. Alig változott, az eszközök a maguk természetességével alakultak ki, de bővítve játékokkal, valamint a többi sportággal (birkózás, úszás, vívás stb.) Főként a német és a svéd iskola terjedt el, mert egyszerűen a legjobbnak bizonyult.
Kialakultak a ma is szinte változtatás nélkül használatos tornaszerek, a többi sporttal párhuzamosan a torna is, mint önálló sportág megkezdte a pályafutását, szakosodva a mai vagy ahhoz nagyon közeli gyakorlatok és sporteszközök szerint. és fontos: kevés olyan sportág biztosította a nők számára a rendszeres testmozgást, mint a torna.
A torna főbb ágai:
A tornának még ma is többféle ága létezik. Ide szokták sorolni a ritmikus sportgimnasztikát (itt kivételesen a férfiak lettek ”kizárva” az esztétikai követelmények jellegénél fogva), az aerobikot, sőt több helyen pl. a body buildinget is. Ez a kvíz ezeket a mutációkat nem tartalmazza, kizárólag a közismert tornasport részeivel foglalkozik.
Hölgyeknél a talaj, a gerenda, a felemás korlát és a lóugrás, a férfiaknál pedig a gyűrű, a korlát, a talaj, a nyújtó, a lólengés és a lóugrás szerepel a kvíz témakörében. Tartalmazza a nemzetközi szövetség által szabványosított és kötelező jelleggel használandó sporteszközöket, valamint főként a jelentősebb sportversenyek (olimpia, világbajnokság stb.) eredményeit, eléggé el nem ítélhető módon főként a magyar sport és sportolók szempontjából.
De hát itt élünk, és szívesen emlékezünk a szép emlékekre, az átélt élményekre, és hát az ismeretszerzés szempontjából is elsődlegesen fontosnak tartjuk a hazai sporteredményeket, a rájuk történő visszaemlékezéseket.
Szeretném feleleveníteni a sajnos néha elfelejtett régi, de semmivel sem kisebb teljesítményt nyújtó versenyzőket, eredményeiket, de nagyobb súllyal szerepelnek a közelmúlt mindenki számára emlékezetes versenyei, sikerei. Pedig az úttörő munkát az előbbiek végezték, az ösvényt ők taposták ki.
A magyar tornasport:
Sajnos, a magyar tornasport nem igazán tartozott a sikeres húzó ágazatok közé. Volt egy nagyon sikeres időszak, a helsinki és a melbourne-i olimpiák környékén, de ott is csak nem kizárólag a nők produkáltak világszínvonalú eredményeket.
Ettől függetlenül a néhány évnyi szünetet követően legtöbbször azért többnyire akadt kiemelkedő tornászunk, Pelle Istvántól, az úttörőtől kezdve (közel sem a teljesség igényével) Pataki Ferenc, Guczoghy György, Magyar Zoltán, Borkai Zsolt, Csollány Szilveszter, Gál Róbert, Berki Krisztián.
A nőknél Keleti Ágnes, Tass Olga, Kertész Alíz, Korondi Margit, Ónodi Henrietta, Csisztu Zsuzsa stb. Igazi sikersportágnak mégsem nevezhetjük a tornasportot, mert biztos esélyesünk világverseken nemigen volt. Ehhez azért hozzájárult a sport pontozásos mivolta (amelyik mindig szubjektív volt), a sportdiplomáciánk sikeres működése a vitathatatlan mellékhatásokkal stb.
Mégis, együtt gyönyörködtünk kiváló szereplésükkor a legjobbakkal, Borkai 10 pontos gyakorlatának, Csollány káprázatos gyűrűgyakorlatának, és néhány szép magyar tornászsikernek. De nem utolsó szempont (és a sportszerűség meg is követeli), hogy az esztétikailag élvezhető és csodálatos, de más országbeli versenyzők látványos gyakorlatait is gondolatban megtapsoltuk, élveztük. Bízzunk abban, hogy ez az igazán látványos sport nagyobb tömegbázisra tud majd támaszkodni, ami az eredményességben is megmutatkozik majd. Már Londonban is.
Kérem a sportág kedvelőit és pártfogóit, hogy ellenőrizzék az ehhez kapcsolódó ismereteiket a kvíz segítségével, akik pedig más sportot jobban kedvelnek, azok ismerkedjenek meg a tornasport néhány jellegzetességével, magyar és nemzetközi csillagaival, a szabályokkal, a sport sajátosságaival. Jó szórakozást, ismeretszerzést, sok sikerélményt és zsetont kívánok hozzá!
janosd



